A következő két hetem maga volt az unalom. Minden nap nézni a napfelkeltét, utána suliba menni. Hallgatni a lányok folyamatos kibeszélését. A tanárok rikácsolását. A suli után megvárni, míg mindenki elmegy, utána éjfélig edzeni. Tíz percet relaxálni, utána a holdat bámulni. Nagy unalmamban pontokba szedtem, a szellemlét előnyeit, és hátrányait.
Pozitívumai:
- Mindent elsőre megjegyzek, és értek
- Minden beszélgetést hallok
- Az összes érzékszervem magasan fejlett
- Amire eddig képes voltam, abban a teljesítményem megduplázódott
- Láthatatlan vagyok
Negatívumok:
- Alap helyzetben át mennek rajtam
- Senki sem hall
- Nem tudok aludni, vagy enni
- Semmi sem fog rajtam
- Örök lény vagyok
- Halott vagyok
Sajnos van a negatívumból is bőven. Azon azért nem kezdtem el elmélkedni, hogy mi lesz velem ha gimisek lesznek, de nem is akartam nagyon foglalkozni. Az, hogy feszegessem a határaimat sokkal jobban érdekel. Minden nap többször megjelenni, minél magasabbra ugrálni, a lehető legtöbbet beszélni( úgy, hogy lehessen hallani). A két hét kemény edzés végére már 10 percet látható tudtam lenni, és 18 egybefüggő mondatot hangosan ki tudtam mondani egy szuszra. Utána persze két órás pihenő kellett. Ezen kívül fejből fújom a 8-9. összes tankönyv anyagát. Azon kezdtem, gondolkodni, hogy van e rajtam kívül más szellem vagy, hogy lehetnek e barátaim. Egy hirtelen ötlet alapján, elindultam a suli kapuja felé. Máris hatalmába kerítette egy nyomasztó érzés. Ja, igen, nem mondtam, de már próbálkoztam elhagyni a suli területét, de úgy két méter után mindig visszakényszerültem. Most viszont határozottan indultam kifelé a kapun. Egy pillanatig megálltam, de összeszedtem magam, és tovább mentem.
Nem tudom mennyit, körülbelül három órát csavaroghattam társak után, amikor már nem bírtam tovább és vissza repültem a suliba. Már épp átléptem volna a kaput, amikor valami csattanást hallottam. Megpördültem, és két kocsi között colt láttam eszméletlenül. Odaszaladtam hozzá, és szerencsére még lélegzett. Feléledtem, megkerestem a telefonját és tárcsáztam a mentőket.
- Haló.
- Haló, jöjjenek azonnal, karambol történ a Szt. Lídia iskolánál! Van egy tizen éves fiú aki eszméletét vesztette, a sofőröket nem látom!
- Máris indulunk. Mondták, de tudtam, hogy nem érnek ki időben. Egy hatalmas döntés állt előttem. Vagy hagyom meghalni, és talán szellem lesz belőle, vagy megpróbálom életben tartani. A döntés pillanatában valahogy nem tudtam magamra gondolni, ezért megpróbáltam felébreszteni.
- Col ébredj! Gyerünk, nyisd ki a szemed! Malcolm, nehogy fel add! Hirtelen egy szellő csapott meg, amin nagyon meglepődtem, mivel hetek óta nem éreztem.
- Evoni, mit keresel te itt. Vagy inkább, ÉN MIT KERESEK ITT?
- Annyira sajnálom Col. Mondtam szomorúan, és elhajoltam, hogy lássa.
- Ugye most csak viccelsz? Ne már, komolyan meghaltam?
- Attól tartok igen. Néztem rá szomorúan. Ekkor hallottam meg a mentők szirénáját." Már elkéstek" Gondoltam.
- Te, amúgy nem egy másik iskolába kéne járnod? Á, ne mond. Te is meghaltál ugye?
- Igen, úgy két hete.
- És nagyon rossz?
- Nem vészes. Sokkal ügyesebb és okosabb vagyok mint régen.
- Megéri, ha emellett láthatatlan vagy?
- Abba nem vagyok biztos.
- És nem lehet vissza csinálni? Reményteli lett a hangja.
- Nekem nem volt alkalmam kipróbálni, mivel isten háta mögött történt.
A mentők letérdeltek Col teste mellé.
- Gyerünk uraim, még van remény. Mondta a fő orvos, mire a társaság fele munkához látott. A maradék ember a két sofőrhöz ment. Egy defiblirátorral kezdtek el fölötte hadonászni.
- Tévedtem. Számodra mégis van remény. A szavaim mind ha új erőt adtak volna neki. ahogy megrázták Col teste vibrálni kezdett.
- Mi történik? rémült meg.
- Semmi baj. mosolyogtam.- Csak lazulj el és hagyd ,hogy visszavigyenek.
Col még kétszer vibrált, majd eltűnt. Mosolyogva néztem a testét, ahogy a mellkasa újra mozogni kezd. Néztem, ahogy a mentősök berakják a kocsiba és elszáguldanak vele. Bár továbbra is egyedül maradtam, mégis örültem, hogy Col életben maradt. Így csak az én családomnak kellett elviselnie a gyászt. Visszamentem a suliba, és figyeltem, ahogy csak a tanárok tudják, Col Leewon a kórházba tart.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése